Az utolsó napok...

Junius 17én este érkeztem Zalaegerszegre. A koleszből már kiköltöztem, de a vizsgák még nem értek véget, szóval drága barátnőm, Zita és az ő drága barátja Gergő befogadtak gyönyörű kis kuckójukba.
Az egész szerdáig tartott...
Hétfő:
Korai kelés, a nap és a vizsgák esélye arra, hogy happy end legyen, minimális. És mégsem. Ezután persze lazítás. Az elviselhetetlen hőség kikergetett minket délután a bányatóhoz. A további terv a prószasütés volt boronatárcsán, szóval elindultunk beszerezni az alapanyagokat és az ahhoz szükséges egyéb májkárosító eszközöket... ezen felbuzdulván vettem egy hatalmas hatszeméyles sátrat, mert a hülyének is megérte, nomeg már 2 hónapja lesegettem, de most megvan.
Kiértünk Zalaszentivánra Dala barátunkhoz és nekiláttunk az alapanyagok előkészítésének, pucolásának, felaprításának, szétcincálásának és felgurításának! Később megállapítottam, hogy ez egy hatalmas kert, és akár ki is próbálhatnám az újjonnan beszerzett sátracskámat. Ebből jött az ötlet, hogy it is aludhatna akár mindenki és így szegény kinevezett sofőrünk, Zita is pálinkázhatna velünk. Persze, hogy így lett.
Kedd:
Másnap a meleg kergetett ki minket a pokróccal bélelt helyről, amit éjjel a dörgős, villámlós égszakadás is próbára tett (én személy szerint fel sem ébredtem a viharra), de túlélte. Irány ismét a bányató, fürdés, hazaérés, kajálás, este még egy kis tanulás a kis söröcske mellett, aztán alvás.
A szerdai nap a belgyógyászat napja volt, Zitának és nekem is sikeresen fejeződött be a dolog.
Annyira maradtam volna még, nagyon szép emlékeket kaptam tőlük és ezúton is szeretném égigérő hálámat kifejezni!
Önzetlen és nagyon jó barátok vagytok! Köszönök mindent!

szösszenet

Ma hallottam egy nagyon érdekes gondolatot:
"Élj azért amiben hiszel. De vigyázz nagyon... könnyen megeshet, hogy már csak hiszed, hogy élsz."
no more comment... ebben minden benne van, nem is vagyok hajlandó további hozzáfűznivalókat rakosgatni, mert ha ebből leszűröm, hogy pozitív életfelfogással többre vihetem mindnekinél, már meg is nyertem a játszmát.

SZERESS!

2007.05.12. – Életem legszebb koncertje

Sosem fogom elfeledni. Az egész Pénteken kezdődött. Nekivágtunk a szörnyűséges Zalaegerszeg - Sopron vonatút kemény 3 órájának. Velem tartott egy nagyon jó barátnőm is: Zita! Hazaérve egyből a főpróbára siettünk, nem is volt más választás, csak kevés időnk van hátra – másnap koncert. Ez a lány, aki eljött azért hozzám Sopronba, hogy meghallgassa azt a koncertet, amire 50 ember fél éve készül vért izzadva… szóval ez a pici lány lecsücsült egy székre a Liszt teremben és fel sem állt… csak ült némán. Még sosem hallott ilyet. Még sosem látott embereket így érezni. Még sosem érezte ezt a fajtáját a katarzisnak. A karja lúdbőrös.
Amikor felálltunk két óra próba után cigarettaszünetet tartani, nem bírt megszólalni. Ugyanígy történt ez a próba másik fele után is. A karját mutatta. Még állt rajta a szőr. Elismerő volt a tekintete és nekem nem is kellett, hogy többet mondjon.

CUNI - LESZNO

ALAP

RESPECT

Valamikor régen...

...de nemis... annyira régen azért nem volt. Egy iszonyatos délutánon, vasárnap. Édesapámmal kiabáltam. Enyhe. Üvöltöttem vele. Pénz.
Aztán nem telt bele pár óra és máris fél 6 lett. Már a vonaton ültem és utaztam volna vissza arra a helyre, amit mindennél jobban gyűlölök. ZEG. Egy héttel korábban még alig vártam, hogy hazaérjek átvirrasztott kollégiumi éjszakák és megpróbáltatások után, hogy azokkal az emberekkel tölthessem a hétvégét, akik szeretnek, vállalták a taníttatásom, azokkal, akik neveltek, hogy tudjam hol a határ. Hogy becsüljem, amim van. És én ezt is teszem. Elfelejtették. Elmerengek efféle dolgokon és kizárom a külvilágot. Ott. A vasútállomáson. A következő kép már a rózsaszín falú undorító személyvonat fülkéjében jön. Már itt is vagyok. Hányok ettől a helytől.

Anyukám válópert indított édesapám ellen. Nem bírta elviselni. A a szörnyű hang, ahogy kiabáltunk egymással. De nem ez volt az oka.
22 év.

Sose volt boldog az a ház. Elhagytuk. Rengeteg pénz az ügyvéd, a költözés. A múlt lezárása.
Megmenekültünk.
Nos igen... a barátságtalan ház már nem a miénk. Most itt egy új. Csodaszép és csendes. Kedvességet áraszt, de könnyű egy szép új valami mögérejteni a régi sérelmeket.
Mivel nem vagyok sokat otthon nem tudhatom biztosan, csak sejtem, hogy a szüleim sokat magukkal hoztak ide is a régi fájdalmakból.
De még örülnek... Most még mindenki örül. Végül megszabadultunk a vén banyától. Csak a kiskutyát hagytuk hátra. Annyira hiányzik a pici idióta feje.

Ez lennék én